Idén rekordszámú, 277 csapat mérkőzött meg a selejtezőkön, hogy szőnyegre léphessen a Grundbirkózó Diákolimpia Országos Döntőjén. Immár harmadik alkalommal adott otthon ennek a rangos eseménynek a birkózás szentélye, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia. Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnökének biztató szavai után elkezdődtek a küzdelmek.
Az I-es és II-es korcsoportban 16-16 iskola mérkőzött meg a bajnoki címért. A csapatokat négy négyes csoportba sorsolták. Iskolánk mindkét korosztályban képviseltette magát. A „kicsik” és a „nagyok” egyaránt remekül kezdték a versenyt. A II-es korcsoportos fiúk szentesi, szigetvári és bócsai iskolákkal kerültek egy csoportba, míg az I-es korcsoportosok tápiószőlősi, érdi, orosházi csapatokkal mérkőztek meg a továbbjutásért.
Mindkét csapatunk magabiztos győzelemmel kezdett első fordulóban. A második körben sajnos vereséget szenvedtek, így a harmadik fordulóban a továbbjutás volt a tét. A fiúk a vereség után összeszedték magukat és nagy küzdelemben kivívták a továbbjutást, így bejutottak a középdöntőbe. A döntőbe jutás sajnos már nem sikerült: az idősebb fiúk óriási küzdelemben maradtak alul a miskolci Gyarmati Dezső Általános Iskolával szemben, amely az ország egyik legerősebb sportiskolája, így végül az ötödik helyen zárták a versenyt. A fiatalabbak a szigetvári Tinódi iskolától kaptak ki, így a hetedik helyen végeztek.
Gratulálunk a fiúknak!
A csapatok:
I. korcsoport
Ujfalusi László, Lukács Áron, Oláh Zoltán, Wittmann Milán, Czifra Marcell, Visi Attila, Kerényi László, Magyar Marcell, Bozó Zsombor
II. korcsoport
Deák Martin, Mészáros Balázs, Tombor Bercel, Serbán Olivér, Debreceni Áron, Radó Roland, Jásper Dominik, Nagy Kevin
(Fehér Krisztián)





