Serdülő szabadfogású országos bajnokság
Május 11-én, vasárnap tartották az U15-ös korosztály szabadfogású és női országos bajnokságát Dunakeszin, a Magyarság Sportcsarnokban, amelyen közel háromszáz serdülőkorú birkózó szállt harcba a tizenegy női és tizenegy szabadfogású bajnoki címért.
Öt mezőfalvi versenyző mérette meg magát a fiúk mezőnyében. A korosztály világversenyére utazó csapatba kerülésre sajnos már egyikük sem volt esélyes, de a bajnoki cím megszerzése mindig hatalmas motivációt jelent. A kihívásnak megfelelő koncentráció jellemezte a tanítványainkat. Tombor Benedek, Kaszala Máté, Parádi László akciódús birkózást bemutatva szépen menetelt a célja megvalósítása felé. Sorra aratták a győzelmeket, de az eldöntőben mindegyikük vereséget szenvedett. Ezzel, nem ért véget számukra a közdelem, hiszen a bronzcsatában még lehetőségük volt a dobogóra kerülésre. Szerencsére ezt a lécet mindegyikük megugrotta, így három szépen csillogó éremmel térhettünk haza.
Fekete Csaba és Csanád helyezés nélkül zárt.
MEFOB
Zsinórban harmadik alkalommal rendezték meg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián az egyetemi- és főiskolai országos bajnokságot.
Az idei kötött- és szabadfogású, női, valamint amatőr szabadfogású bajnokságon közel 150 hallgató vett részt, köztük olyan klasszisok, mint az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Fritsch Róbert, a kontinensbajnok Takács István és az Eb-harmadik Dollák Tamara is szerencsét próbált.
Az említett neves válogatott sportolók között Miklós Mátyás képviselte egyesületünket, és az egyetemét. Matyi az 55 kilogrammos kategóriában mindkét fogásnemben a dobogó legmagasabb fokára állhatott.
Három érem a serdülő kötöttfogású bajnokságról
Egy héttel a szabadfogású és női után május 18-án kötöttfogásban is megmérkőzött az U15-ös korosztály az országos bajnoki címekért, mely egyben az utolsó válogató versenynek számított az Európa-bajnokság előtt.
A ceglédi Gál József Sportcsarnokban közel 150 serdülőkorú birkózó sorakozott fel, egyesületünk 4 versenyzővel állt rajthoz.
A szabadfogású bajnoki döntőről Tombor, Kaszala, és Parádi révén három bronzéremmel tértünk haza, így joggal reménykedhettünk egy újabb sikeres szereplésben.
A fiúk most is nagyon kitettek magukért! Sorra aratták a győzelmeket! Olyan versenyzőket utasítottak maguk mögé, akik a közelmúltban borsot törtek az orruk alá. Tombor Benedek 44 kg-ban, Kaszala Máté 48 kg-ban, és Parádi László 75 kg-ban két győzelemmel most is az elődöntőbe jutott. A döntőbe jutásért vívott küzdelemben Benedek egy ceglédi versenyzőt 6:2 arányba, Máté egy ESMTK-s versenyzőt technikai fölénnyel győzött le. A hármas döntő nem jött össze, mert Laci az FTC-s ellenfelével most nem bírt.
Picin múlott, hogy két bajnokot ünnepeljünk. Benedek 10:4-es vezetésnél tus vereséget szenvedett, Máté pedig tusolta a korosztályos válogatottat, de nem sikerült kihasználnia a helyzetet, így a végén 2:6 pontozással alul maradt. A 75 kilóban Laci gyors tus győzelmet aratott a csepeli birkózón, ezzel a bronzéremmel a válogatottságát is kiharcolta. Ő indulhat a Caorle-ban rendezett világversenyen. Fekete Csaba szintén a 75 kilósok mezőnyében mérette meg magát. Nagyot küzdött, de taktikai hibát követett el, és 8:7 vereség után kiesett.
U20 szabadfogású bajnokság
2025. 05. 24-én (szombat) rendezték meg Dunakeszin az U20-as korcsoport Szabadfogású és női Országos Bajnokságot, melyen107 sportoló sorakozott fel. Pupp Viktória (65 kg) edzésen elszenvedett bordasérülése jelentősen javult, így ő is szőnyegre tudott lépni. Nem is okozott csalódást, jó birkózással megnyerte az Országos Bajnokságot. Miklós Márton 65 kg-os súlycsoportban indult, végül 5. helyen végzett. Viktória ezzel az eredménnyel kiharcolták a válogatottságot, és megkezdte a felkészülést a július első hetében Olaszországban megrendezésre kerülő U20-as Európa Bajnokságra.
U13 szabadfogású országos bajnokság
2025.05.25-én rendezték meg Püspökladányban az U13 Szabadfogású Országos Bajnokságot 273 sportoló részvételével. Gurics BDSE-ét Fekete Csanád, Visnyei Zoltán, Csepreghy Péter, Szélpál-Stadler Benett és Várnagy Ákos képviselte. A maratoni versenyen, ahol több súlycsoportban is 30-40 főnél több versenyző mérte össze a tudását, a 29 kilóban küzdő Visnyei Zoltán jutott a legtovább. Két győzelemmel az elődöntőbe jutott, ahol vereséget szenvedett a végső győztes csepeli fiútól. A bronzmérkőzésen sem volt a Fortuna kegyeltje, hiszen 15-15 állásnál a soltvadkerti fiúnak emelték magasba a kezét. A többiek is arattak győzelmeket, de a végelszámolásba már nem értek oda.
Lány bajnokság
A lányaink sem tétlenkedtek! Tausz Eszter, és Drapos Noémi Szigetváron öltött magára birkózómezt, és szállt harcba az aranyéremért. Eszter, és Noémi egyaránt körmérkőzéses rendszerben mérkőzött ellenfeleivel. 54 kilógrammban Noémi két győzelemmel és egy vereséggel az idei bajnokságról sem tért haza érem nélkül, a Cegléd versenyzője mögött második helyezett lett. Eszterék a +66 kilóban körbeverték egymást. Hiába aratott győzelmet, mivel ellenfele több pontot szerzett, így most kénytelen a negyedi helyezéssel megelégednie.
U17
U17-es korosztályban Csőregi Zalán (80 kg) számára több szempontból is rendkívül fontos volt az országos bajnokság. Tudtuk, ha a dobogó legfelsőbb fokára verekedi magát az egyben a címeres mez megszerzését is jelenti. Egy rossz mozdulat után súlyos kézsérülést szenvedett, így kénytelen volt feladni a küzdelmet.