Kategória: 2024. november

Színházról

„ A színház a világ és önmagunk megismerésének egy lehetséges eszköze” – vallja Novák Eszter, Jászai Mari-díjas rendező. Gondolataival egyetértve igyekszünk, hogy minél több kisgyermek életébe derűt, mosolyt varázsolva, új ingereket, ismereteket adva tágítsuk érzelmi- és értelmi életüket. Ezért is nagy öröm, hogy az idei tanévben 114 tanuló részére váltottak a gondviselők két előadásra szóló színházbérletet a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házába. Az álomlátó fiú című zenés bábjáték nagy sikert aratott a gyermekek és felnőttek körében egyaránt. A kedves, mulatságos, néha ijesztő karakterek a mai fiatalok igényeihez igazodva, de minden korosztályt megszólítva ötletes megoldásokkal varázsolták el a nézőket. Bízunk abban, hogy hasonlóan szép élményekkel térünk majd vissza a következő színjáték megtekintése után. Nagyon várjuk Szabó Magda: Tündér Lala című művének színpadi változatát.

(A 114 tanuló az alábbi osztályokból gyűlt össze: 1.b, 2.b, 3.a, 3.b, 4.a, 4.b)

„Jónak lenni jó!” 2024.

Iskolánk részmunkaidős nyugdíjas pedagógusa, Baricza Zsuzsanna, közösségünket nemcsak magasszintű pedagógiai munkájával támogatja, hanem rendszeresen anyagi segítséget is nyújt számunkra. Jótékony tevékenységének eredményei között szerepel az alsós lépcsőház  falának feldíszítése, melyet a kolléganő által kirakott és bekeretezett, klasszikus mesejeleneteket ábrázoló puzzle képek elhelyezésével valósított meg. Neki köszönhetjük intézményünk földszinti folyosóján az évenként megújuló osztályképek kihelyezését is. A méltán híres  „Ági néni teájának” elkészítéséhez is több alkalommal  kolléganőnk járult hozzá a szükséges alapanyagok beszerzésével. A földszinti aula fénybeborult, amióta az új villanykörték beszerelésre kerültek, hiszen Zsuzsa néni idén ezt ajándékozta karácsonyra közösségünknek. Munkatársunk inspiráló magatartásával nagyszerű példát mutat diákjainknak, adományaival sokat tesz intézményünk korszerű működéséért.

Köszönjük támogató és önzetlen segítségét!

Az Iskola közössége

Földünkért világnap 2024.

A Föld védelme olyan ügy, amibe bárki, bármikor beszállhat. A lényeg a cselekvés, annak érdekében, hogy élhetőbb, fenntarthatóbb világot adjunk majd tovább. Gyakran beszélünk arról, hogy meg kell menteni bolygónkat, de a helyzet az, hogy mindezt magunknak kell véghezvinni. A természet – velünk vagy nélkülünk – megújult erővel él majd tovább.

A Földünkért világnap alkalmából immár hagyományosan, egy napfényes őszi délután, első osztálytól negyedikig minden kisgyermek seprűt, lombseprűt, gereblyét ragadott és közösen tisztította meg az udvart a lehullott levelektől, gallyaktól. A szorgos diákok játékosan bővítették ismereteiket a természet változásairól, az élővilág megőrzéséről, észre sem véve, hogy kezük nyomán az iskola környezete megszépült.

Első osztályosok avató ünnepsége 2024.

Immár hagyomány az iskolánkban, hogy az első osztályos gyermekeket avató ünnepség keretében fogadjuk az iskola diákjaivá.

A színes eseményen a harmadik osztályos tanulóink zonográn, furulyán és énekkel kísérve adták elő az ABC dalt. Majd Tristan Messpeh Iskolaavatásra című versével köszöntötték az elsősöket. A Rosszcsontok, Számtan se megy még humoros dalára táncoltak a harmadikosok, ezt követte Békés Márta Szorzótábla és Békés Márta Másolás című verse, majd egy látványos tánc következett Katona Klári Egy feladatod című dalára. A fogadalomtétel szövegét az intézmény igazgatóhelyettese, Szabóné Kovács Erika irányításával mondták el a lelkes kisdiákok.

A műsor zárásaként a Sulidalra együtt örült, énekelt és táncolt kicsi és nagy.

Kívánjuk, hogy érezzék magukat jól közösségünkben, gazdagodjanak sikerekben és tudásban!

A műsort készítették: Csibrikné Dobai Orsolya, Görbe Orsolya és Pötör Emese

Disznóvágás 2024.

Idén 11. alkalommal került megrendezésre iskolánkban a Mezőfalvi Gazdakör jóvoltából a falusi disznóvágás projektnap. Köszönjük a Mezőfalvi Gazdakör tagjainak és családjaiknak, ennek a szép hagyománynak a megtartását és a Szülői Munkaközösség segítő közreműködését!

Nyílt napok 2024.

Iskolánk november 12-15-ig kitárta kapuit a szülők előtt, hiszen ekkor tartottuk az őszi pedagógiai napok keretében a nyitott tanítási órákat, mely által lehetőséget kaptak a szülők, hogy közvetlenül bepillantást nyerjenek a tanórák menetébe. A kis első osztályosok nem csak a szüleiknek, hanem az óvónéniknek is megmutathatták tudásukat. Az esemény célja, hogy erősödjön a szülők és az iskola közötti kapcsolat, valamint elősegítse a gyermekek fejlődéséhez szükséges közös munkát. Örömünkre ismét nagy volt az érdeklődés a program iránt.

Mesemondó verseny 2024.

November 15-én rendezték meg a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában a Tankerületi Mesemondó Versenyt, melyen 4 korcsoportban több mint 40 tanuló mérettette meg magát. Iskolánkat két negyedik osztályos kislány képviselte. Juhász Lili II. helyezést ért el (felkészítő tanító: Virágh Viktória) Csepreghy Szonja Különdíjban részesült (felkészítő tanító: Márokné Szatmári Ilona).

Gratulálunk a versenyzőknek, a tanítóknak és köszönjük a szülők támogató segítségét!

A magyar nyelv napja 2024.

Az Országgyűlés 2011-ben november 13-át nyilvánította a magyar nyelv napjává. Célja, hogy ráirányuljon a figyelem a magyar nyelvre, mely kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapja. Iskolánk alsó tagozatos diákjai e napon játékos anyanyelvi feladatokat oldottak meg, szólásokat, közmondásokat ismerkedtek meg, melyek által bővül a szókincsük. Bízunk abban, hogy sikerül felhívni a gyerekek figyelmét a magyar nyelv használatának erkölcsi felelősségére, helyes használatára. Fontos, hogy felismerjék a gyerekek, hogy „A magyar nyelv a maga csodálatosságában, rendkívüli sokszínűségében adott és kínálja magát, ha mégis romlik a nyelvhasználat minősége, az a használó felelőssége, amiért nem igyekszik elmélyülni saját nyelvének ismeretében.”