Tavaly azt írtam az erdélyi utunk után, hogy aki egyszer járt Erdélyben, az visszavágyik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy júliusban újra Erdélyben járt egy csoportunk, ahol a Hargitán újra nemzeti színű szalagot kötött iskolánk nevével egy kopjafára, miközben hazánk és Erdély himnuszának éneklése könnyeket csalt a szemekbe. Ez a megható pillanat kiváló lehetőséget teremtett diákjaink nemzettudatának, a nemzeti összetartozás érzésének kialakításához, elmélyítéséhez. A gyerekekben erősítettük a magyarságtudatot, a hazaszeretetet, és azt, hogy a magyar nemzet egységes határon belül és kívül is. Hiszen : „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)

A Madarasi-Hargita az 1801 méterével az a hely Erdélyben, mely első az első közt, így ismét nem maradhatott ki a látnivalók sorából, hiszen a határon túli és az Anyaországban élő magyarok legszentebb helye. Ezen kívül helyet kapott programunkban a közeli vízesés felkeresése, illetve a 22 méter magas Jézus szíve kilátó a 957 méter magas Gordon tetőn, ahova terepjárók vittek fel bennünket. Fontos állomásunk volt a romániai falurombolás jelképévé vált Bözödújfalu, az elárasztott falu, ahol 1988-ban, egy víztározó építésekor egy egyedülálló vallási és nemzeti közösség – hat felekezet, öt templom és hat nemzetiség, 164 ház lett az enyészeté.

Az elmaradhatatlan „só” programunkat ebben az évben nagyon le kellett redukálnunk, mert a tavaszi katasztrófa után egyedül a sófürdőt tudtuk meglátogatni. Megdöbbentő volt, hogy a régen turistáktól zsúfolt település most szinte néptelen volt. Csak a nagy gépek robaja zavarta meg néha a csendet és a szomorú emlékezést. Szerencsére az évek folyamán nagyon sok diákunknak volt lehetősége, hogy megélhette a Sóbánya csodáját és így elraktározhatta az emlékei között.

Sétáltunk a fenyvesek koszorúzta hegyek aljában csillogó Szent Anna –tó partján, majd megcsodáltuk a mohosi- tőzegláp tószemeit és élővilágát.

Fárasztó, de nagyon tartalmas 5 nap után szomorúan búcsúztunk el szállásadóinktól és ismét csodás élményekkel felvértezve indultunk haza.

Köszönöm mindenkinek a segítségét, aki hozzájárult utunk sikerességéhez!

Hajas Erika / csoportvezető