Az iskolai élet egyik fontos élményszerző eseménye a farsangi készülődés, a farsangi bálozás. Tanulunk a népszokásokról, a dalokat énekeljük, az ismeretszerző szövegekben olvasunk a szokás történelmi kialakulásáról, fejlődéséről, a magyar néphagyomány gazdag kincseiről. Sajnos a mi településünkön nincsenek ilyen élő néphagyományok, ezért az élmény kissé papírszagú. Ahhoz, hogy ezt közel hozzuk a gyerekekhez az óvodának és az iskolának fontos szerepe van.

Ilyenkor január végétől már szinte másról se szólnak a folyosói beszélgetések, a kis összesúgások, mint arról, hogy ki mi lesz farsangkor, honnan hozzák a ruháját, milyen rágcsát hoz a buliba. Ez a nap az iskolai élet egyik fénypontja, napokig lehet róla beszélni, feleleveníteni az élményeket. A szülőknek varrogatás, ragasztás, jelmezcserebere, süti készítés a feladata ezekben a napokban.

A farsang a gyermeki vágyak megvalósulásának a napja. A gyerekek nem a telet akarják elűzni az álcáikkal, hanem erre a napra teljesen át akarnak változni. Rengeteg szuperhős, mesefigura, királylány és hercegkisasszony népesíti be az iskola folyosóit. Villognak a fénykardok, csillognak a pajzsok, szikráznak a koronák ékkövei. A kis robotemberek botladoznak a termekben, de viselik hősiesen a robotsorsot.

A másik fontos, elengedhetetlen kelléke ennek a rendezvénynek az evés-ivás. Fogytak most is a fánkok, percek alatt eltűntek a tálakból a ropik, és a poharak is gyorsan örültek, igaz nekik csak üdítő volt a poharaikban. Néhány tréfás játék és versengés szakította meg a futkosással, táncolással töltött délutánt.

Kár, hogy csak egyszer van farsang!

                                                               Baricza Zsuzsa

1989-től január 22-e a magyar kultúra napja. 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását. Iskolánkban minden évben közös versmondással emlékeztünk meg a jeles napról.

Az első és második osztályosokból álló válogatott iskolai csapatunk, január hónapban a Magyar Diáksport Szövetség által megrendezett grundbirkózó diákolimpia területi döntőjén mérette meg magát Budapesten. A grundbirkózás egy népi küzdőjátékból kialakított gyermek versengés, melynek alapvető célja az ellenfél küzdőtérről történő kitolása, vagy felemelése (talán a japánok tradicionális szumójára hasonlít). A grundozásnak Mezőfalván nagy hagyománya van, hiszen a korábbi években már számos szép sikert arattunk, ám az elmúlt évben nem tudtunk csapatot kiállítani. Az idei évben azonban 10 fős lelkes és tehetséges ifjú sportolóval tudtuk magunkat képviseltetni a budapesti versenyen, melynek célja az országos döntőre történő kijutás volt. Az öt területen megrendezett bajnokságokról az első kettő helyezett vívhatja ki a jogot, hogy az országos diákolimpiai címért majd megküzdhessen. Mezőfalvi iskolásaink a csoportküzdelmek során Enying, Dunaújváros és Budapest iskoláit legyőzve jutottak a döntőbe, ahol a tavalyi bajnok budapesti csapat sem tudta megállítani őket. Hatalmas csatában, de a végén simának mondható 5:2-es győzelmet aratva érdemelték ki az arany érmet. A csapat tagjai: 20 kg Kiss Dániel István, 24 kg Tombor Benedek, 28 kg Kovács Hunor, 32 kg Huszár Rajmond, 38 kg Fierpasz András, 43 kg Fekete Csaba, Éva Balázs, + 43 kg Pesei Sándor, Zámbó Gergő, Krepsz Zalán. Felkészítő tanáruk: Tombor István.

„Hagyomány az, ami él a múltból, kapcsolódik a jelenhez és folyamatosan bővül a jelen múlttá válása által.”

(Szajbély Mihály)

Iskolánkban sok-sok éve már a karácsonyi készülődésnek kiforrott hagyományai vannak. Az adventi gyertyagyújtások a negyedik évfolyamosok műsora által kísérve, mindig meghitt pillanatokkal ajándékozzák meg közösségünket. A készülődés során Loni néni megálmodja a koszorút, ami az idei évben számos bájos karácsonyi manótól volt ékes. Az osztályfőnökök elkészítik a gyertyagyújtók személyére vonatkozó ajánlásokat, megírják az üdvözlő kártyákat, melyek szívhez szóló üzeneteit az iskola teljes ünneplő közössége előtt tolmácsol Zsike néni az arra érdemes diákoknak. Az idei évben a gyertyát gyújthatott Rozsnyai Boglárka 1.b, Tombor Benedek 2.a, Molnár Maja 3.b, Visi Áron Levente 4.b, Tóth Nimród 5.a, Szentpáli Zalán 6.a, Nagy Eszter 7.b és Német Dzsenifer 8.b. Valamennyiükre nagyon büszkék vagyunk, s szívesen emlékezünk a pillanatokra, mikor a közösen énekelt karácsonyi dalok kíséretében hétről hétre fellobbantották a gyertyák lángját. A közös öröm, az együtt átélt szép pillanatok az iskolai karácsonyi ünnep kapcsán teljesedtek ki igazán. A 2.a osztály műsora, melyet Márokné Szatmári Ilona állított össze, sokaknak csalt könnyet a szemébe. Iskolánk karácsonyfája alá szép ajándékok is kerültek, például babzsák fotelek, melyek az egésznapos iskola fáradalmait segítenek majd elviselni. Az iskolafejlesztési alapítványtól szaloncukrot, mézeskalácsot, a fotelek alá szőnyeget és az alapfokú művészetoktatás pénzbeli támogatását kapták a diákok. A sok szép meglepetést és a megható ünnepi műsort boldog mosollyal és nagy tapssal köszönték meg a gyerekek és szülők.

Nem szokás ezen a fórumon Facebook bejegyzésekre reagálni, de most mégis megszegném ezt a szabályt. Biztosan többen látták különböző megosztásokon keresztül keringeni azt a videót, ahol amerikai, illetve a példát követve magyar iskolákban is úgy várják reggel a gyerekeket, hogy egy falra feltett táblázatból kiválaszthatják a gyerekek, hogy hogyan köszöntse őket a tanító. Ez lehet egy ölelés, kézfogás, vagy egy simogatás. Minden kommentelő áradozik róla, hogy ez milyen csodálatos módszer, és ajánlgatják a pedagógusoknak, hogy ők is kövessék ezt.

Ígérem, hogy én nem fogom ezt követni! Bár nem készítettünk róla felvételt a közösségi médiáknak, de hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy hogyan várjuk mi a gyerekeket reggelente. Akár ügyeletesek vagyunk, akár nem, nálunk a tanítók már negyed nyolckor, sőt gyakran előbb is az osztályukban vannak. Ahogy érkeznek a tanítványaink, ki korábban, ki későbben, mindenki beszélgethet, beszélget a tanítójával. Megmutatják az új kesztyűjüket, elmesélik milyen filmet néztek előző este, milyen kalandjaik voltak útban az iskola felé.

Bizalmas kis titkokat osztanak meg velünk. Lehet, hogy más csak egy kártyacsomagot lát egy kisfiúnál, de mi már tudjuk, hogy ez egy becses emlék a nemrég meghalt nagymamától. És igen, mi egy formális ölelés helyett vigasztaló ölelést adunk annak a kislánynak, aki előző nap vesztette el a kutyáját. Megsimogatjuk a tanítványaink fejét, de nem azért, mert ezt a rajzot választotta ki egy táblázatból, hanem azért, mert együtt örülünk vele a sportversenyen elnyert érmének. Lehet az ölünkbe ülni, és csak nekünk megsúgni, hogy szomorúak, mert apukájuk egész hétre elutazott a munkája miatt.

A tanítók sok kedves és szomorú titok tudói. Ez annak is köszönhető, hogy időt szánunk a tanítványainkra. Mi is kávézhatnánk a tanáriban, aztán a munkaidő kezdetén, háromnegyed nyolckor elsétálhatnánk az osztályunkba. Akkor már tényleg csak egy formális, bár nagyon látványos köszöntésre lenne lehetőség. Ahogy mi várjuk a gyerekeket az talán nem mutatna filmen látványosan az interneten, de véleményem szerint sokkal gyerekközelibb.

Ígérem, hogy kollégáim és én ezentúl is így várjuk a gyerekeket.

                             Baricza Zsuzsa

                             munkaközösség-vezető

A szobrászat tanszak diákjai csodálatos, téli témájú kiállítással örvendeztették meg iskolánk közösségét.