A Pusztavámi Német Nemzetiségi Általános Iskola által szervezett német nemzetiségi hét eseményei között kompetencia alapú játékos német nyelvi versenyek is szerepeltek. A mi iskolánk negyedikes tanulóiból alakult csapat első helyezést ért el a megyei szintű megmérettetésen. Gratulálunk Kölesdi Mihálynak, Balogh-Benczik Benettnek, Szilva Benettnek és felkészítő tanáruknak, Hajas Erikának!
Iskolánkban hagyományosan Bálint napi, vagyis Valentin napi bált rendezett a szülői munkaközösség. A gondos előkészületeknek köszönhetően az esemény a vendégek nagy megelégedésére szolgált. Diákjaink bájos műsorszámai, különösen a sokféle táncprodukció megalapozták a jó hangulatot, ami hajnalig ki is tartott. A program megvalósításában résztvevőknek köszönjük a sok segítséget, támogatást!
Váljon a fogmosás rendszeres szokássá! Ezt a jelszót tűztük ki az 1. osztályos diákokkal közösen év elején. Ebben a korban a megfelelő szájápolási szokások kialakítása nagyon fontos, hiszen hat éves kor körül nőnek ki az első maradandó fogak. Célunk az volt, hogy a tanulók mossanak fogat mindennap a megfelelő fogkefével, valamint használjanak a korosztályuknak megfelelő fogkrémet fogaik és a szájüreg egészségének megőrzése érdekében.
Ezért pályáztunk a Ragyogó Mosoly, Ragyogó Jövő Program keretén belül szájápolási eszközökre. A sikeres pályázat részeként az 1. osztályos tanulók fogápolási csomagot kaptak ajándékba. A következő időszakban pedig, a délutáni szabadidős órákon mesefilmekkel, interaktív játékokkal gyarapíthatják tudásukat a gyerekek a témakörben, játékosan elsajátítva a helyes fogmosás lépéseit.
Ha eljön február második napja, akkor Medve-nap az iskolában. A jeles naphoz többek között időjóslások is fűződnek. A hiedelem szerint ezen a napon a medve kijön a barlangjából. Ha meglátja árnyékát és megijed tőle, akkor visszamegy, amiből arra következtethetünk, hogy a télnek még nincs vége. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, vagyis vége a hideg télnek és itt az ideje, hogy megérkezzen a tavasz.
A Medve-napot az iskolában sok program tette még különlegesebbé. A gyerekek bábot, képet készítettek, dalokat, népi mondókákat tanultak és medvetáncot lejtettek. A tanórákra is beköltöztek a mackók. Plüssmacik lepték el a padokat és segítettek a tanulásban, a feladatok helyes megoldásában. A művészetoktatás diákjai kiállítást készítettek a mesebeli mackókról. A diákönkormányzat szervezésében pedig előadást tekintettek meg tanulóink a valóságos medvékről. A vetítést színesítettek kvízjátékkal, ahol a jó választ adó kisgyerek édességet kapott. Természetesen a mese sem maradhatott ki ezen a napon, a főszereplő pedig abban is a medve volt.
A jó hangulat mellett fontos volt az energiapótlás is. A szülők gondoskodtak a rengeteg finomságról. Gumimacit, puszedlit, málnaszörpöt, mézet kóstoltunk. A tanítás végén a plüssmacik hazaköltöztek, de itt hagyták nekünk a közelgő tavasz ígéretét.
A sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium 8. osztályosok számára meghirdetett német tanulmányi versenyén remekül szerepeltek iskolánk diákjai. A megmérettetés két részből állt: először egyénileg egy tesztlap kitöltése volt a feladat, majd a legjobb eredményt elérő tanulókat csapatversenyre hívta a szervező gimnázium. A feladatok megoldásában nemcsak a 8., hanem a 6. osztályos tanulóink is ringbe szálltak. A versenyt a 6. a osztály Beste Freunde csapata nyerte, csapattagok: Tórizs Alina, Kolmankó Jázmin, Fierpasz András. A 2. helyezést szintén mezőfalvi csapat nyerte, a 8. a osztályból Kohl Domàn, Jézsó Izabella, Juhász Viktória. A 3. helyen ismét mezőfalvi csapat végzett: a 6. a osztályból a Brave Jungen. Csapattagok: Krepsz Zalán, Kovács Hunor, Fekete Csaba, Zámbó Gergő.
Felkészítő tanárok: Hajas Erika (6.o), Árva –Szabó Ágnes (8.o)