Kedves hagyománya iskolánknak, hogy minden évben elsőseink elkészítik bemutatkozó tablójukat, mely a bejáratnál fogadja látogatóinkat a teljes tanév során.
A 2022-23- as tanév 1.a osztály tanulói. Tanítók: Szabóné Kovács Erika és Kolozsi Krisztina. Pedagógiai asszisztens: Baratiné Hevesi Irén
A 2022-23- as tanév 1.b osztály tanulói. Tanító: Csibrikné Dobai Orsolya, pedagógiai asszisztens: Takács Jánosné
A 2022-23-as tanév ünnepélyes magnyitóján a 6. évfolyam műsorát a második osztályosok és elsőseink verselése színesítette. Igazgató asszony az alábbi, Csányi Vilmos idézettel köszöntötte a megjelenteket:
„A közösség egy érzés, amiben feloldódhatok, és amit újra és újra átélek, ha másokkal összehangolódom. A közösség nálam valami hatalmasabb létező, aminek számíthatok a segítségére, amiben bizodalmam van, de tartok a büntetésétől vagy rettegek a kirekesztésétől. A közösség létezése az élettől elválaszthatatlannak, örökkévalónak tűnik.”
Ha nyár, akkor szünet. Ha szünet, akkor pedig irány a Balaton!
2022 júliusában rekordszámú, 60 fős gyerekcsoporttal táboroztunk az Erzsébet-program keretében Fonyódligeten.
A hagyományos tábori jelleget őrző jurták, a modern játszóterek, az újonnan kialakított vízi kalandpark remek kikapcsolódást nyújtott a különböző korosztályú (2.-8.osztályos) diákseregnek. A fergeteges hangulatú TESO-diszkók, a moldvai táncokat tanító táncház felpörgettek, a vicces fizikai és informatikai előadások új ismeretekkel gazdagítottak, a sportversenyek levezették a felesleges energiákat.
A Hősök napján remek bemutatót láthattunk a hétköznapi hősöktől: rendőrökről, tűzoltóktól, mentősöktől. Utána pedig szuper hab-parti várta a melegben elcsigázott csapatot.
Kipróbáltuk a sárkányhajózást, sétahajóval utaztunk és élveztük a tábor és a Balaton minden csodáját.
Köszönet illeti a tábor teljes csapatát, hiszen a vezetőktől a konyhai dolgozókon át mindenki szívét-lelkét beletette, beleteszi, hogy a gyerekek minden kívánsága teljesüljön.
Köszönet a gyerekeknek, hogy nagy lelkesedéssel vettek részt minden programban. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen a versenyeken és a Ki-mit-tud vetélkedőn egyaránt sikeresen szerepeltek, mindenkinek bemutatva, mire képesek a Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai!
Köszönöm a kísérő kollégáknak, hogy részvételükkel, segítségükkel lehetővé teszik számomra, hogy újra és újra nekiindulhassunk: Orsi néni, Szimi néni, Enikő néni és a „vendégtanárként” velünk tartó (a gyerekek szerint álcázott TESO) Ildikó néni és Gábor bácsi szuper segítő volt!
Remélem, jövő nyáron újra összejön a „nagy” csapat. Addig is sok sikert mindenkinek az idei tanévben!
Ványi Gáborné (Marcsi néni)
2022. július 16-án kezdetét vette az U15-ös korosztály (korábban serdülő) Európa-bajnoksága Horvátországban, Zágrábban. A földrész 31 országából több száz nevezés érkezett. Magyarországot a lányok 62 kg-os súlycsoportjában a mezőfalvi Pupp Viktória képviselte. Viktóriának nem ez volt az első nemzetközi megmérettetése, hiszen már a tavalyi évben is kiérdemelte, hogy magára öltse a címeres mezt. 2021-ben Bulgáriából ötödik helyezettként térhetett haza. Azóta a fejlődése érdekében iskolát váltott, és Budapesten, a Magyar Birkózók Szövetségének Kozma István Akadémiáján pallérozódik.
Zágrábi első mérkőzésén egy görög versenyzővel kellett megküzdenie. Viktórián már a mérkőzésre vonuláskor látszott a magabiztosság, határozottság, és az önbizalom. A mérkőzés elején kezébe vette a kezdeményezést, majd 8:0-ás vezetésnél sikerült kétvállra fektetni ellenfelét. A sorsolás szeszélye folytán a második fordulóban ismét görög ellenféllel került vele szembe a továbbjutásért. A mérkőzés forgatókönyve hasonlóan alakult, 2-0-ás vezetés után tusgyőzelem. Az elődöntő nagyon keménynek ígérkezett, hiszen a lengyel lány igen ponterős birkózással verte olasz, majd francia ellenfelét. Viktória népes szurkoló csapat buzdítása kíséretében lépett szőnyegre a délutáni programban. Továbbra is koncentrált, taktikus birkózással felőrölte ellenfelének lendületét, majd egy látványos akció után 4-0 vezetést követően újabb tus győzelmet aratott.
Vasárnapi döntőben a románt, moldávot, törököt verő ukrán versenyző következett. A program kicsit elhúzódott, hiszen a fiúk mérkőzései is elkezdődtek. Egészen este 9 óráig kellett várni a Vikinek, hogy szőnyegre léphessen. A mérkőzés jól kezdődött, hiszen versenyzőnk magához ragadta az irányítást. Az első menetben egy gyönyörű 4 pont érő dobással megszerezte a vezetést. A második menetben ukrán ellenfele mindent megpróbált, de Viki kiválóan védekezett, sőt többször ellentámadásba is lendült. Az eredmény nem változott, Pupp Viktória Európa-bajnoki címet szerzett.
Iskolánk szokásrendszerének egyik kiemelkedő eseménye a ballagás. Az idei évben 37 diák fejezte be általános iskolai tanulmányait. Igazgatónk az alábbi gondolatokkal köszönt el tőlük:
Kedves Ünnepeltek!
Nektek ragyog ma minden, tiétek az ünnep, a szó, a könny, a mosoly s a virág. Ha körülnéztek, láthatjátok körétek gyűlt most szinte az egész világ.
Pár perccel ezelőtt tarisznyát kaptatok a vállatokra, melyben jól ismert jelképek lapulnak, s reméljük, a szívetekben a miénkhez hasonlóan sok-sok felejthetetlen emlék, mint a jó hangulatú órák izgalmai, a Mosoly Díjak tapsviharai, a Covid miatti digitális oktatás nehézségei, a gyermeknapok bolondozásai, a különböző világnapok változatos projektjei, az adventi gyertyagyújtások és nemzeti ünnepeink együtt átélt meghitt pillanatai.
Látjátok, szomorúak vagyunk, mert elhagynak bennünket a ti kedves tanítványi arcaitok, melyek olykor múlékony bosszúságot, olykor haragot, de legtöbbször az igaz öröm érzését hívták elő érzékenységre hajlamos, de hivatásunk létfontosságában makacsul hívő tanári lelkünkből.
Mint jó tükörben, bennetek vannak gyengeségeink, hibáink, mulasztásaink, de mi hisszük és tudjuk a ti nagyra hivatottságotokat.
El kell válnunk tőletek, s tanáraitok nevében búcsúzom én is, és ahogy azt már tőlem megszokhattátok, idézeteket hívok segítségül, hogy kimondjam azokat a gondolatokat, amit útravalóul nektek szánok.
Bízom abban, hogy iskolánk névadójának, Petőfi Sándornak sorai ismerősen csengenek majd nektek, és mondanivalójuk utat talál a szívetekhez.
„Az álom ablak, melyen által Lelkünk szeme, jövőbe néz.”
Kedves gyerekek! Tanítóitok, tanáraitok sokat tettek azért, hogy életetek során mindig legyenek újabb és újabb álmaitok, vágyaitok, s mindannyiótok lelke megtalálja az utat ezek valóra váltásához. Tárjátok hát még szélesebbre ablakaitokat!
Bízzatok önmagatokban, higgyetek abban, amit szüleitekkel közösen már régóta mondogatunk nektek:
„A világon semmiféle tehetség el nem vesz. Nem olyan bolond a természet, hogy hiába teremtsen erőket. Amit teremt, azért teremti, hogy hasznát vegye.”
Tudjátok, minden embernek dolga van ezen a világon. Keressétek, kutassátok, és ha megleltétek, örüljetek! Nagy adomány ez, de nem lehetetlen, hiszen nyolc év alatt elért sikereitek is ezt bizonyítják.
Petőfi azt mondta:
„Aki másokat nem szeretett, azt mások sem szerethetik, legfölebb bámulhatják. A szeretet örök, a bámulat mulandó, mint a világ.”
Kedves tanítványaink! Ahogy eddig is, vezéreljen benneteket továbbra is a szeretetet, vigyétek magatokkal, hogy mindig általa lássatok!
Most elhagytok bennünket, indultok, ahogy Petőfi is sokszor tette, s ő azt mondta egyszer:
„Mögöttem a múlt szép kék erdősége, Előttem a jövő szép zöld vetése;”
Kívánom nektek, hogy ti is így lássátok, s legyen az általános iskola minden emléke olyan szép, amilyen Petőfi kék erdősége, és a vershez híven legyen a jövőtök biztatóan zöld vetés!
Díjazottak: Útravaló Mosoly Díj: Turcsányi Zsófia 8.b, Év Diákja: Németh Vivien, 8,b Iskolánk Büszkesége: Szentpáli Adél 8.a és Miklós Márton 8.a