Nyomtatás

Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal, tehát az ünneppel.”

/Márai Sándor/

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Az Idősek napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk.

Szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek, és a türelemre, elfogadásra, ahogy tanítanak, nevelnek bennünket.

Ezért vágyunk ma is a meghitt beszélgetéseinkre, tanácsaikra, a találkozásokra. Mégis nyugtalan, zaklatott, állandóan rohanó világunkban sokszor nem jut elég időnk egymásra.

Már hagyománnyá vált, hogy évente egy alkalommal összejövünk azért, hogy kifejezzük hálánkat, megbecsülésünket és szeretetünket azok iránt, akik hosszú, munkában eltöltött évek után köztünk töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket. Ez az ünnep alkalmat ad megállni a rohanásban, alkalmat ad érzéseink kimondására, a köszönetre, és alkalmat ad a legfontosabbra, a találkozásra.

Ebben az évben hagyományainkhoz híven 4. osztályos tanulóink köszöntötték versekkel, dalokkal falunk idős lakosait a Kiss Kálmán Művelődési Házban tartott ünnepi műsor keretén belül. A vendégek örömmel, hol mosolyogva, hol egy-egy könnycseppet elmorzsolva fogadták a gyerekek által előadott műsort. Köszönjük a tapsot, a dicsérő szavakat! Kívánunk békés, nyugodt öregkort.

Balláné Spitz Mariann és Szabóné Kovács Erika