Október 23-án reggel hatkor a megszokott helyen gyülekeztünk, hogy ismét kirándulni induljunk a szomszédos Ausztriába. Akármilyen korán volt, mi nem szunyókáltunk, hanem vigadtunk a buszon. Máskor soha sem reggelizünk ilyen hajnali órán, de ilyenkor, ha megmozdul a busz, máris az elemózsia után kutattunk a nagy táskákban. Egymás kínálgatásával, viccelődéssel, nagy nevetésekkel hamar telt az idő. Mire felocsúdtunk, máris Bécsben voltunk. Először a Természettudományi Múzeumba mentünk. Megkövült állatokat, régi használati tárgyakat, ékszereket, a föld mélyéből előkerült fél drága-és drágaköveket csodálhattunk meg. Nekem legjobban a gyönyörű ékszerek tetszettek. Boldogan viselném bármelyiket. A következő állomásunk a Lepkeház volt. Ez fantasztikus élményt nyújtott. A tarka pillangók ezer színben pompáztak. Lehelet finoman úsztak a levegőben, ruhánkra is rászálltak, boldogan figyeltük, hogy melyikünk ruhája ékesebb a lepkék élénk színeitől. Végül a Práterbe mentünk. Ott mindenre felültünk, ami mozgott. A legfélelmetesebb herkentyűt is kipróbáltuk, mindeközben hatalmas sikongatást lehetett hallani köröttünk. Ha Erika néni nem terel minket a busz felé, és a zsebünkben lett volna elég pénz, azt hiszem, még napokig ott lettünk volna szívesen. A hazafele úton csintalan vagy inkább rossz gyerekekként viselkedtünk. Természetesen senki nem volt fáradt, a szülők köszöntése után újból indultunk volna vissza a nagy túrára. Köszönjük Hajas Erika néninek és a minket kísérő pedagógusoknak a fáradtságos, vigyázó munkájukat, szüleinknek pedig köszönjük, hogy elengedtek bennünket erre a nagy útra.