Nyomtatás

Két diákolimpiai bajnoki döntővel rajtolt el a novemberi versenynaptár, mely egyben a Gurics BDSE utánpótlás korú versenyzőinek utolsó megmérettetése volt. A diák II-es (10-11 évesek) fiúk Zalaegerszegen küzdöttek a szabadfogású diákolimpiai bajnoki címekért. Ahol, az októberi selejtezőkről bejutott 190 birkózópalántából 161 szőnyegre is lépett a Mindszenty Általános Iskola és Gimnázium sportcsarnokában megrendezett III. Zrinszki Alapítvány Kupán. Másnap pedig Pesterzsébeten, a Kruj Iván Sportcsarnokban több, mint ötven klub küldte szőnyegre fiataljait az eggyel idősebb, diák I-es korosztályban. A döntőket megelőzően szintén Zalaegerszeg adott otthont a területi fordulónak. Igazi maratoni körülmények között küzdöttek tanítványaink a továbbjutást érő pozíciókért. A 11 órakorkezdődő mérkőzések egészen az éjszakáig tartottak. A nyolc órakor lezajlott eredményhirdetés után igazán pozitív mérleget zártunk. Sajnos több esélyes versenyzőnk nem tudott eljönni, így a döntők lehetőségét bukták. Végül két birkózónknak nem sikerült a kvalifikáció. Első helyen jutott tovább: Tombor, Csőregi, Zámbó, harmadik helyen jutott tovább: Nagy, Parádi, Fekete, Fekete, Kaszala, Fierpasz, Pesei. Különböző okok miatt többen is kénytelenek voltak kihagyni az országos versenyt, de így is népes csapattal, pénteken 2, szombaton 6 versenyzővel vágtunk neki a megmérettetésnek. Mindkét napon nagyot küzdöttek tanítványaink. Voltak súlycsoportok, ahol a selejtezők után is több mint 20 gyerek küzdött a diákolimpia bajnoka címért. Ahhoz, hogy valaki érmet tudjon nyerni a nap folyamán végig kiegyensúlyozott teljesítményt kellett nyújtania. Többen is közel voltak a dobogós pozícióhoz, végül három érmemmel, és két ötödik hellyel térhettünk haza. Kisebb korosztályban Fekete Csanád 54 kilógrammban három győztes és egy vesztes mérkőzés után, állhatott a dobogó harmadik fokára. Kaszala Máté 32 kilósok között három győztes, két vesztes mérkőzéssel ötödik helyen zárt. Nagyobbak korosztályában Tombor Benedeknek (32 kg) nem sikerült a kötöttfogás után szabadfogásban is bajnoki címet nyernie, mivel három győztes mérkőzés után, a döntő küzdelemben vereséget szenvedett budapesti ellenfelétől. Nagy Erik 38 kg-osok mezőnyében ötödik helyen végzett. Akiknek most nem sikerült, azoknak sincs oka az elkeseredésre, hiszen mindent megtettek, és néha csak icipicin múlott a győzelmük.

Serdülő korcsoportosok országos döntőjét Mogyoródon rendezték. Két tanítványunk vágott neki a két napos rendezvénynek. Háromfős alakulatból Éva Bence jutott a legtovább. A nehézsúlyúak mezőnyében két győztes mérkőzés után az elődöntőben Vasasos ellenfele megállította, majd a kisdöntőben sem bírt el a Csepeli fiúval, így ötödik lett. Garbacz Bence a diákolimpiai bronz után, és Domján Mihály is kiesett. Kisebb meglepetésre az Európa-bajnoki aranyérmesünk nem tudta megnyerni az Országos Bajnokságot, „csak” harmadik lett. Kecskeméti és tököli ellenfelét minden gond nélkül legyőzte, majd a döntőbe jutásért 2:0-ra kikapott egy budapesti lánytól. Birkózásán a betegség, és fáradtság nagyon érződött. Ezt a „csorbát” két héttel később megrendezett Diákolimpián kiköszörülte, hiszen sima győzelemmel vett revansot a fiaskóért, és nyerte meg a versenyt négy győzelem után.

Hogy teljes legyen a kép a hazai versenyek szünetében egy nemzetközi megmérettetésen is kipróbáltuk magunkat. Szlovákiai Somorjára négy fős meghívást kaptunk. Cseheket és szlovákokat felvonultató tornán is odatették magukat a fiúk. Tombor Benedek, és Kaszala Máté első, Csőregi Zalán harmadik, Parádi László negyedik helyen végzett.

diakolimpia birko2022 1

diakolimpia birko2022 2