Egy új hagyomány született iskolánkban, az őszi lombseprés. Már tavaly elkezdtük az iskolaudvar szépítésében való közreműködést az alsósokkal. A kertünk szerencsére hatalmas, és egyre nagyobb fák keretezik. Ezeknek a növényeknek élvezzük az áldását az egyre forróbb tavaszi és nyári napokon. Jó ülni a fák árnyékában egy-egy tanórán, hiszen rajzolni, vagy énekelni remekül lehet a szabadban is. A testnevelésórák is kellemesebbek, ha olykor-olykor egy fa árnyékában lehet elfutni, vagy egy fa alatt lehet kipihenni magunkat egy megterhelő feladat után. A kert végében levő akácfák alatt egész évben lehet bújócskázni, titkos kis terveken dolgozni és tavasszal még a „pampucska” kóstolgatás régi falusi szokását is fel szoktuk eleveníteni.
A gyerekek kedvelt őszi elfoglaltsága a diógyűjtés, törés, és természetesen ennek a fogyasztása is. A legkisebb termés sem maradhat megbújva a levelek között, előbb utóbb mindegyik egy kisgyerek zsákmánya lesz. Kertünk tölgyfája makkot ad a technika órákhoz, de még egy kis szelídgesztenye is van a fasorunkban. A legnagyobb figyelmet mégis a cseresznyefánk kapja, a gyerekek minden évben már alig várják, hogy rózsaszínedjen a termés, és máris megindul a kóstolgatás. Sok cseresznye van a fán, de még soha egyetlen szemnek sem sikerült teljesen beérnie!
Az ősz színpompássá változtatja az udvart. A világ összes színe ott pompázik a faleveleken, amik aztán beszínezik a fák alját, a pályákat. Az egyszem karbantartónk sziszifuszi munkával, csak lassan tud megküzdeni velük. Ezért kezdtük el tavaly, aztán folytattuk az idén is a kerti munkákban való közreműködést az alsós gyerekekkel. Mindenki hozott otthonról szerszámot a lombgyűjtéshez. Érdekes volt látni az iskola felé tartó hátitáskás, gereblyés, lombsöprűs gyerekeket. A szülők kezdetben aggódtak, hogy hogyan fog minden történni, de mi tanítók bátorítottuk őket, hogy meg kell bízniuk a gyerekeikben! Nagyon ügyesen és szorgalmasan dolgoztak. Jó volt látni, hogy sokaknak milyen jól állt a kezében a szerszám, látszott, hogy otthon is szoktak segíteni. Együttműködtek, átadták egymásnak a szerszámokat, saját maguk is jó ötletekkel szervezték a munkát. Olyan gyönyörűen kitisztították a területet ahol dolgoztak, hogy egy angol park sem lehet különb. Sajnos az idén a járványhelyzet miatt nem tudtunk átmenni a kertszomszédunkba, az idősotthonba, pedig tavaly az idősek és a kicsik is nagyon élvezték ezt a közös délelőttöt. Egy kis változatosság volt a hétköznapokban, és a segítség is jól jött. Igen, egy kicsit összekoszolták magukat, de a legtöbb munka ezzel jár, ez nem szégyen! ( Egy egyszerű játszós délutánon is sikerül ilyen maszatgyűjteményt beszerezni.) Úgy tapasztaljuk, sokkal jobban vigyáznak annak a résznek a rendjére, tisztaságára, amit ők takarítottak ki, mint egyébként.
Ha kert, akkor faültetés! Mint azt Szentpáli tanár bácsitól megtudtuk, 26 éves szokás az iskolában, hogy az elsősök facsemetét ültetnek. Vannak szerencsés fák, amik ma is díszítik az udvart, de vannak nehéz sorsúak, amik nem tudtak gyökeret ereszteni, vagy kitörtek, esetleg a fűnyíró áldozatává váltak. De mégis egyre több a fa az udvarunkban, és a gyerekek figyelemmel kísérik a sorsukat. Szünetben odaszaladnak, megnézik őket, meleg napokon locsolgatják őket. Ebben az évben egy hársfával és egy diófával gazdagodott a kertünk, amiket felajánlásból kaptunk. Ez a legjobb ajándék, köszönjük! Egy kis előadást is meghallgattunk ennek a két fának a történetéről, nem is gondoltuk, hogy ilyen soká élhetnek, és ilyen hatalmasra megnőhetnek. Reméljük, a mostani elsősök gyerekei már ezeknek a fáknak a lombját söprögethetik, mondjuk huszonöt év múlva!
