Tankerületi szavalóverseny a költészet napja alkalmából

Iskolánk alsó tagozatos munkaközössége, a magyar költészet napja alkalmából, 2025. április 15-én, az idei esztendőben is Tankerületi versmondó versenyt hirdetett az 1-4. osztályos tanulók számára.

A megmérettetésen 9 környékbeli település iskolájának 52 legtehetségesebb kisdiákja vett részt, szavalta el kedvenc magyar költőjének versét. Ünnepi hangulat, és lelkes pedagógusok várták a versenyzőket. A gyerekek nagy átéléssel, olykor megható, máskor vidám előadásokkal nyűgözték le a közönséget. A rendezvény célja nemcsak a versenyzés, hanem az irodalom szeretetének elmélyítése és a tehetségek felfedezése is volt.  Amíg a zsűrik tanácskoztak,  a gyerekeket és kísérőiket meginvitáltuk egy kis uzsonnára, beszélgetésre. A nap végén minden gyermek, és minden tanító néni, tanító bácsi, apró ajándékot kapott, senki nem távozott üres kézzel. Az emléklapok mellett a legkiemelkedőbb előadók pedig még könyvjutalomban is részesültek. Az értékelő bizottságok külön kiemelték  a felkészítő tanárok és szülők munkáját is, hiszen nélkülük nem születhettek volna ilyen színvonalas előadások.  

Szeretnénk köszönetet mondani az Iskolafejlesztési Alapítványnak és a Szülői munkaközösségnek anyagi támogatásukért.

A szavalóverseny helyezettjei

1.évfolyam

  1. Hajdú Lilien (Dunaújváros, Vasvári P. Ált. Isk.)  Felkészítője: Szabó Judit
  2. Buni Szolanzs (Mezőfalva) Felkészítője: Nagyné Garai Olga
  3. Sipos Rea (Cece) Felkészítője: Jaksáné Pongó Anita

 2.évfolyam

  1. Bernáth Tamás (Sárbogárd) Felkészítője: Kiss Mónika
  2. Gárel Krisztián György (Nagyvenyim) Felkészítője: Májerné Péterfi Melinda
  3. Szabó Larina (Cece) Felkészítője: Koncz Tímea

3.évfolyam

  1. Erdős Maja (Cece) Felkészítője: Fülöpné Móré Boglárka
  2. Csányi Nóra Bella (Sárbogárd, Mészöly G. Ált. Isk. Szt. István Tagiskola Töbörzsök) Felkészítője: Oláné Beczk Zsuzsanna
  3. Parola Máté (Dunaújváros, Vasvári P. Ált. Isk.) Felkészítője: Jankovics Ildikó

4.évfolyam

  1. Ladányi Balázs István (Sárbogárd) Felkészítője: Kunné Buraun Éva
  2. Balogh Boglárka Brigitta (Cece) Felkészítője: Sohárné Bali Mária
  3. Antal Nóra (Mezőfalva) Felkészítője: Márokné Szatmári Ilona

Dérfi Dóra (Nagylók) Felkészítője: Szabóné Kernács Ágnes

A tankerületi versmondó verseny idén is bebizonyította: az irodalom már kisiskolás korban is képes megérinteni és megszólítani a gyerekeket.

                                                                                                                 Nagyné Garai Olga