2015-ben indult útjára az a magánkezdeményezés, miszerint a népviseletnek is legyen egy napja. Idén immár 10. alkalommal ünnepelhetjük világszerte a Népviselet Napját.
A különleges kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a népviseletek szépségére, változatosságára, a közös értékeinkre. Aki csak teheti öltse magára viseletét vagy viselje azok egyes elemeit, kiegészítőit. Iskolánk diákjai is így tettek, volt, aki teljes népviseletben jött ezen a napon és volt, aki egy kalapot vagy pántlikát hozott magával. Az iskola aulájában Bodás Dalma, Virág Viktória és Pötör Emese viseletgyűjteményeiből készült kiállításon pedig mindenki megcsodálhatta a különböző dialektusterületek ruháit.
A tánc világnapját 1982-ben a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Időpontját Jean-Georges Noverre francia táncos és balettművész születésnapján tartják.
A nap célja a különböző táncstílusok, táncos hagyományok megőrzése az utókor számára, illetve a tánc mint művészet és szabadidős program népszerűsítése az általános felfogásban, valamint minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az oktatási rendszerben az alapfokú oktatástól egészen az egyetemig.
Csatlakozva ehhez a nemes kezdeményezéshez, délután tánctanítás és táncház színesítette ezt a napot. A teljes alsó tagozat képviseltette magát. Somogyi, sváb és moldvai táncokat sajátíthattak el a gyerekek. Vidám hangulatú délutánon az alsós tanító nénik is együtt ropták a táncot a kicsikkel.