A tanév a 8. osztályosok ballagási ünnepével zárult. Az idei évben is két ballagó osztálytól búcsúztunk el. Ennek az ünnepi alkalomnak évek alatt kialakult hagyományai vannak. A 7. osztályosok megható műsorral búcsúznak társaiktól, a 8. osztályosok pedig beszéddel, dallal és tánccal köszönnek el iskolájuktól és tanáraiktól. Az évfolyam legkiemelkedőbb eredményeit elérő diákjait könyvjutalommal és értékes díjakkal ismertük el.
Az Év Diákja kitüntetést Katona Kitti 8.a osztályos tanuló kapta. Kitti sok évig kitűnő bizonyítvánnyal tett tanúbizonyságot kiemelkedő tanulmányi munkájáról. Ezen túl csendes egyéniségével párosuló, önzetlen közösségi munkájával, példamutató magatartásával és szorgalmával érdemelte ki elismerésünket. Elsős kora óta a művészetoktatásban néptánc tagozaton tanult, s itt megszerzett tudásával számos iskolai és községi rendezvényen kápráztatott el bennünket. Középfokú „C” típusú nyelvvizsgájával és a nyolc év alatt elért számos területi és országos kiváló versenyeredményével folyamatosan öregbítette iskolánk jó hírnevét. A művészetek területén, és tanulmányi munkájában tanúsított szorgalma és kitartása, társaihoz való viszonya, bájos egyénisége, jó példa valamennyi diákunk számára, ezért méltó Katona Kitti az Év Diákja kitüntető címre.
Az iskolánk vezetősége által alapított Útravaló Mosoly Díjat az idei évben két tanuló vehette át. Koppányi Noémi 8.a osztályos tanuló, és Jézsó Vivien 8.a osztályos tanuló. Mindketten kitűnő tanulmányi eredményű, kiváló képességű és szorgalmú diákok.
Koppányi Noémi a művészetoktatás több ágában is jeleskedett, a zeneművészetben zongorázott 8 évig, de tehetségét leginkább a képző- és iparművészetben bontakoztatta ki. Számos országos és területi rajzpályázat díjazottja volt, és pályaválasztásában ezt a területet jelölte meg. Művészeti eredményei mellett a tanulmányaiban is sikeres volt. Középfokú C típusú nyelvvizsgát szerzett. Csendes személyisége, aktív közösségi munkája jó példa minden tanulónk számára.
Jézsó Vivien példamutató szorgalmával és magatartásával érdemelte ki az Útravaló Mosoly Díjat. A 8.a osztálynak aktív közösségi tagja, tanulmányi eredményei kiválóak. Német nyelvből középfokú C típusú nemzetközi nyelvvizsgával rendelkezik. A művészetoktatás tánctagozatán 8 évig nyújtott kiemelkedő teljesítményt, számos iskolai és községi rendezvényen lépett fel, méltóképpen képviselte iskolánk művészeti nevelését.
Minden jutalmazottnak szívből gratulálunk, az alábbi Petőfi Sándor idézettel kívánunk további sikereket nekik:
„A világon semmiféle tehetség el nem vesz. Nem olyan bolond a természet, hogy hiába teremtsen erőket. Amit teremt, azért teremti, hogy hasznát vegye.”