Nyomtatás

Iskolánk több éve pályázik az Erzsébet- táborban való részvételre, az elmúlt években mindig sikeresen. Az idei évben is nagyon várták a gyerekek, nagyon készültek rá, azonban a megváltozott új helyzet egy teljesen más típusú Erzsébet- tábort hozott számukra. Eddig még helyi szervezésű Erzsébet – tábort nem csináltunk, így mindenkinek új volt ez a helyzet. Nagyon ki voltak éhezve a gyerekek a március közepétől tartó karantén miatt a társaságra, a közösségi életre, hiányoztak a barátaik, a közös játékok, a közös programok. A szülőknek is rendkívül nagy segítség volt, hiszen a kötelező szabadságolások miatt problémát jelentett a gyerekek nyári felügyelete. Ezt igazolta a csoportok életkorának összetétele. A változatos programok, a rendszeresség visszatérése az életükbe minden gyermeknek elnyerte a tetszését. Próbáltuk a korábbi Erzsébet- tábori tapasztalatainkat helyben is hasznosítani, a napirendet az ott megtapasztalt beosztáshoz igazítani. Az első két héten két csoportot tudtunk indítani, utána még három turnus következett egy-egy csoporttal, majd az utolsó turnust 3 csoporttal zártuk. A gyerekek a hosszú bezártság után végre közösségbe mehettek a biztonságos higiéniai szabályok teljes körű szabályok betartása mellett, átérezték ennek fontosságát, odafigyeltek a szabályok betartására. A tábor jó volt a szülőknek, mert gyermekeik rendkívül kedvező áron vehettek részt a táborozáson, hat hetet igényelhettek a szünet idején, így megoldva a nyári gyermekfelügyelet problémáját. Jó volt a gyerekeknek, mert ismét közösségbe mehettek, barátaikkal lehettek, elszakadhattak a hirtelen rájuk zúdult „digitális világtól”, tartalmas, változatos programokon vehettek részt. Mi pedagógusok pedig úgy éreztük, hogy ennyivel támogatnunk kellett a szülőket a digitális oktatás során nyújtott segítségükért.

Ezek a napok is nagyon tartalmasok, mozgalmasok voltak, de bízunk benne, hogy jövőre már az igazi Erzsébet-táborban élvezhetik a gyerekek a Balaton hűsítő vizét, hisz, ha Erzsébet-tábor, akkor BALATON!

Hajas Erika

 

erzsebet tabor