Nyomtatás

Kedves Gyerekek! Tisztelt Szülők!

Nagy örömmel értesítünk mindenkit arról, hogy szeptember elsején kedden, hagyományos módon, az iskola sportpályáján várjuk tanévnyitó ünnepélyre iskolánk tanulóit. Eső esetén minden gyermek az osztálytermében gyülekezik. Ez esetben az alsó tagozat a tornateremben tekinti meg a műsort. A felsősök digitális táblák segítségével követik nyomon az eseményeket. A járványhelyzetre való tekintettel tájékoztatjuk a szülőket, hogy az iskola épületébe nem léphetnek be. Ügyintézés esetén előzetes egyeztetés után, szájmaszk használata mellett tartózkodhatnak az épületben. A nyár folyamán az önkormányzat jóvoltából, az erre a feladatra szakosodott cég teljeskörű fertőtlenítést végzett az épületben. Ezen felül a technikai személyzet folyamatosan gondoskodik a megfelelő higiéniás feltételek biztosításáról.

Tisztelettel megkérjük a szülőket, hogy gyermekük egészségi állapotára fokozottan ügyeljenek, s hőemelkedéssel, lázzal, fertőzés gyanús tünetekkel ne engedjék gyermeküket iskolába! Amennyiben a tanulón betegség jeleit vesszük észre, felhatalmazásunk van őt azonnali hatállyal hazaküldeni.

Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük!

Mezőfalva, 2020. aug. 27.                                                                                              Vezetőség